4. Fejezet ~ Nara

Xiu lelépett, én pedig leraktam a gitáromat a helyére és elnyúltam az ágyon. Hasra fordulva, arcom a párnámba temetve szenderültem álomra.

Másnap reggel kómás fejjel keltem ki az ágyból, gyors zuhany után felvettem az uniformist és elindultam reggelizni az étkezőbe. A szokásos zöldség reggelimmel a tálcámon ültem le a megszokott asztalomhoz. Minden úgy telt ahogy eddig az összes évben Xiu leült mellém és fecsegett, de ez a nap most más volt. Éreztem a csontjaimban hogy ez az év nem az enyém lesz. Be is bizonyosodott mikor Junhyung lépett be az étkezőbe maga mögött a kutyáival, felém nézett én pedig csúnyán néztem rá vissza.
-Figyelsz rám?-kérdezte Xiu miközben meglökte a karomat.
-He?-fordultam felé, semmit nem hallottam abból amit mondott, mert teljesen a saját gondolataimba merültem el.
-Te ismered Junhyung-ot?-kérdezte megint-Oltári dögös és még állítólag jó fej is!-lelkesedett.
-Ja.-vontam vállat-Mert?
-Mert ha jól látom ide ül...-csillogtak a szemei, a büfé felé nézve kitágult pupillákkal meglepetten láttam, hogy tényleg ide tart, legalább is remélem, hogy nem.
-Jó reggelt a hölgyeknek.-köszönt nyájasan Hyunseung, mikor ledobta magát az asztalunkhoz az összes többi nyomival együtt.
-Mi kéne?-dőltem hátra és karba font kezekkel, összevont szemöldökkel hunyorogtam rájuk.
-Áh, csak gondoltuk meglátogatunk, úgy is régen ültél velünk.-vigyorgott Yoseob.
-Maga volt a megtestesült Kánaán, hogy nélkületek élhettem...-fintorogtam.
-Ki ez a csinibaba veled?-fordult Junhyung, Xiu felé aki fülig vörösödött.
-A kutyám...-vontam vállat, mire a lány olyan csúnyán nézett rám azt hittem megöl, én pedig elfojtottam egy mosolyt.
-S mi a neve a kutyának?-kuncogott Dongwoon.
-Hachiko...-vigyorogtam a lányra, aki még haragudni is elfelejtett annyira meglepődött hogy vigyorgok.
-Nem vagyok Hachiko!-akadt ki mikor elért az agyához-Meng Xiu a nevem!-nézett a fiúkra majd leesett neki, hogy éppen fiúkkal társalog.
Hyung egy fél mosolyra húzta a száját és enni kezdett, mindegyik fiú terrorizálni kezdett, hogy mi van velem, mit keresek még mindig itt stb.

-Nagyon édes lány vagy te...-nevetett Gikwang Xiu-ra, aki ismételten belepirult a zoknijába.
-Csak azért mond ilyeneket hogy megfektessen...-mondtam unottan miközben a villámon lévő sárgarépa karikát tanulmányoztam.
-Ez nem igaz!-akadt ki Kwang.
-Cáfold...-kaptam be, majd rávillantak a szemeim, mire nagyot nyelt-Amúgy is... Mit kerestek ti itt?-dőltem hátra az evés végeztével-Ha jól emlékszem, ti már debütáltatok...
-Jól emlékszel.-mosolygott rám kedvesen Doojoon, ő mindig mindenkihez kedves-Visszahívtak minket, hogy tanítsuk és mentoráljuk a következő generációkat, vagyis titeket.-mutatott rám.
-Én jól el vagyok mentorok nélkül is.-vontam vállat-Solo karrierben nem kell mentor, elég a legjobbnak lenni és elérni, hogy egy cég foglalkoztasson.
-Viszont közel sem biztos hogy solista leszel.-bökte oda fél vállról Hyung-Túlságosan makacs vagy, én központú és rideg, ahhoz hogy egyedül megtartsd magadnak a közönséget.
-Akkor te is ezért kerültél bandába.-fintorogtam rá.
-Is... Meg mert én képes vagyok másokkal együtt dolgozni, amit kétlek hogy neked menne...
-Fulladj meg...-köptem felé és felpattanva elmentem onnan-Idióta segg fej...-morogtam az orrom alatt míg visszarohantam a cuccaimért, s a terembe menve beültem a helyemre. Szinte minden órát felvettem, rap, tánc, ének, vokalista... Még hangszeren való tanulást is vállaltam, hogy a legjobb lehessek, a többi tantárgy már más tészta, azok közül van amire be sem járok.
~Hogy mert ilyet mondani az a nyomoronc gyökér?!-gondoltam magamban és legszívesebben kirúgtam volna az ablakon a padokat.

3. fejezet Xiu~

Hála a reggeli ébresztésnek, sikerült elaludnom. Meg is tapsolhatnám magam. Üres fejjel bámulom a plafont felettem és minden egyes repedést és koszfoltot szemügyre veszek, csakhogy ne kelljen kikelnem az ágyból. Végül csak felülök valahogy az ágyban és a bőröndömhöz lépek. Már nincs időm lezuhanyozni, úgyhogy abban a ruhában maradok, amiben jöttem, de mellé még kiveszek egy kockás inget és már kívül is vagyok a szobám ajtaján, gyorsan bezárom és szinte repülök a tornateremig, ahol tartották az évnyitót. Ha jól számolom, egy átlagos gyereknek ez lehet a tizenkettedik évnyitója, amit persze én sikeresen átaludtam. Az óriási tömegen keresztül vergődve találtam meg Nara-t és egészen a kajáldáig zaklattam. Tudtam, hogy nem nagyon fog válaszolni, de addig próbálkozom, míg meg nem repesztem csak egy kicsit is a falat, amit maga köré húzott. Ahogy elkalandoztak a gondolataim, nem is észleltem a körülöttem lévő dolgokat csak már arra eszméltem fel, hogy egy srác lelöki előlem a tálcámat. Felnézni sincs időm, nemhogy megszólalni mikor Nara felpattant mellőlem. Hirtelen kicsavarta a nagyarcú karját én pedig csak pillázni voltam képes, sosem történt még ilyen, hogy Nara megvédjen. Egy újabb adag ennivalóval léptünk ki a menza ajtaján mire feleszméltem, hol is vagyok. Mostanában elég kevésbé tudok koncentrálni, mondjuk az is közrejátszik a dolgokban, hogy négy óra alvás nem elég, amikor kilenchez vagyok szokva.
***
Nagyot néztem, mikor Nara a saját szobájába tessékelt be. Elfelejtette, hogy ki vagyok vagy mi vagyok? Le sem tagadhatná, hogy ez az ő szobája. A berendezés ugyanaz mint az enyémben, de ő már teljesen belakta - vagy haza sem pakolt -, de azt elmondhatom, hogy egy szolid forgószél megtalálta a szobát. Talán a földön és az ágyon van még hely, de azon is rajta van egy gitár. Nara le is vetődik mellé törökülésben, én pedig jobb híján levetődök a földre hátamat a szekrénynek vetve és enni kezdek; eközben Nara lassan pengetni kezd. Régebben is hallottam, ahogy gitározik, sokszor arra is aludtam el, de élőben jobb. Gyorsabban magamba  tömöm a szendvicset.
- Khm... - meg sem hall, annyira beleéli magát a zenébe. - Khm! - hanyagul rám emeli tekintetét, én meg gyorsan elhadarom, amit akarok. - Köszönöm az előbbit. - kezembe veszem a tálcát és úgy állok fel a földről.
- Nincs mit. - amint ez elhagyja ajkait újra a gitárnak szenteli a figyelmét rám sem hederítve így gyorsan kislisszolok az ajtón. Saját ajtóm elé lépek, előkeresem a kulcsaim és belépek a szobába. A tálcát lerakom az asztalra, a szemetet a kukába és neki esek végre kipakolni a bőröndöm.
***
Mire végzek minden a helyén: a laptopom az asztalon, mellette a hangfalakból a kedvenc zeném szól, a ruhák a szekrényben, a fürdőszobában bent vannak a cuccaim és én is ott vagyok, ahol kell lennem. Az ágyamban. Már jócskán besötétedett mire végeztem. Hatalmasat ásítok, miközben a telefonon beszélek Guk-kal mikor valaki dörömbölni kezd az ajtón. Elköszönök beszélgető társamtól és kimászok az ágyból, az ajtót résnyire nyitom ahol két agyon-cukormáz lány áll előttem és valószínű hogy egy évvel lehetnek fiatalabbak mint én. Láttam őket a bejelentkezésnél.
- Szia. - köszönnek mosollyal az arcukon de érdekes fény csillogott a szemükben.
- Hali. - köszönök vissza, majd pár másodperc csend áll be, így rákérdezek.
- Mit szeretnétek? - erre egymás felé fordulva kuncognak egy sort, majd a bal oldali túl nagy önbizalommal fordul felém és kiböki a kérdését.
- Mi van közted és YongGuk oppa között?! - ezt a kérdést olyan számonkérően teszi fel, hogy csak na, ezért is válaszolok úgy, ahogy. Fáradt vagyok én már ehhez.
- Mi közötök hozzá?! Lehettek vagy 18-19 évesek. Mit akartok egy 26 éves pasitól? - megemelem egyik szemöldököm, mire megszeppenve pislognak rám mindketten, de ez nem sokáig tart. Az előző lány helyett most a másik szólal meg, kb ugyanolyan magabiztossággal.
- Mit kerestél reggel a kocsijában? És miért kísért be a koliig? - kezd elegem lenni belőlük. Nagyon.
- Nem szoktam és nem is szeretem magam ismételni de; mi a franc közötök van hozzá?! - háromra rájuk csukom az ajtót. 1!
- Nem szeretjük... - 2! - hogy egy ilyen kínai lotyó legyeskedik a mi oppánk körül! - 3!
Már egyáltalán nem érzem magam fáradtnak, sőt. Lecsukom a laptop tetejét így szinte azonnal leáll a zene is. Nyakamba teszem a fejhallgatóm és leülök az ágyra. Sajnos meg kell várnom, hogy ez a két kis....., szóval eltűnjenek az ajtóm elől és le is tudok menni a táncterembe levezetni a feszültséget. Amúgy is el akartam próbálni az új mozdulatokat, amiket kitaláltam, tükör előtt.

2.Fejezet ~Nara

Szinte haza sem költöztem már vissza is térhettem ebbe a pokoltanyába.
Az ágyamon elnyúlva pihentem mikor a telefonom pittyegni kezdett én pedig morcos arccal néztem meg ki meri megzavarni királyi pihenésem!
-Ahj...-dobtam a párnámra a mobiltelefont, megint a kínai lány írt, az egyedüli ember az egész iskolában aki a közelemben mer maradni, mert nem fél attól, hogy megölöm.
Ügyet sem vetve semmire, mentem el zuhanyozni, de sajnálatos módon mikor kiszálltam alóla kopogást hallottam az ajtómon. Unott arccal, törölközőbe csavart testtel nyitottam ki az ajtót ami előtt egy elsőéves állt kissé félénken.
-Bocsánat, azt mondták a többiek hogy te tudsz segíteni...-vakarta a tarkóját a srác, hallottam hogy nem messze felharsan a röhögés a fiú pedig talpig elvörösödött. Én pedig azzal a lendülettel ahogy voltam hátra léptem és rálöktem az ajtót az orrára.
-Kretén.-sóhajtottam, majd ásítozva vettem fel egy rövidnadrágot és a kockás inget, s leindultam a megnyitóra. Már vagy fél órája mehetett, én pedig komótosan nekidőltem az ajtófélfának.

-Sok sikert kívánok mindenkinek erre az évre is! Tanuljunk együtt és érjük el a legjobb teljesítményt!-szónokolt az igazgatónő.
-Itt van...-sutyorogta hátra fele nézelődve szinte mindenki a hátsó sorban. Az utolsó szavakat kimondva az igazgató elküldött mindenkit, mire Xiu vigyorogva jött felém.
-Szia Nara!-ölelt meg én pedig félig felvont szemöldökkel tűrtem a dolgot, az emberek pedig hüledezve bámultak ránk. Zsebembe dugva fordultam ki a teremből és elindultam a konyhába, Xiu követni kezdett és elmesélte az egész szünet alatt vele történteket. Szerintem nem is reméli, hogy figyelek rá, csak élvezi ha valaki meghallgatja. Leültem a leghátsó menzai asztalhoz és még mindig beszélt. Egyszer kihűl a bele...-Veled mi volt a szünetben?-kérdezte lelkesen.
-Semmi...-dünnyögtem unottan néhány perc múlva mikor felé fordulva kíváncsi szemeibe ütköztem, de nem fogadta el ezt a választ és még csillogóbb szemekkel bámult, mint egy kiskutya-Megöltem a szomszédot és elástam az erdőben...-morogtam és visszafordultam a kajám felé.
-Melyik szomszédot?-nevetett fel, én pedig összehúzott szemöldökkel forgattam meg a szemeimet. Az asztalnál megállt néhány srác.

-Mit próbálkozol már? Nem látod hogy le se szar?!-ugatta le Xiu-t-Nehogy már egy kínai liba be tudjon vágódni a legjobb csajnál a suliban! Ferde hajlamod van?!-lökte meg Xiut és a tálcáját lelökte az asztalról. Felálltam és elkaptam a csuklóját mikor tarkón akarta vágni a lányt.
-Ha hozzáérsz, eltöröm a csuklódat.-sziszegtem a fogaim között.
-Mi?-pillogott meglepetten és szinte kábulatba esett, a szemeim szikráztak és fintorogtam egyet. A lány karját elkapva húztam fel és a büféhez vittem. Egy tálcára pakoltam azt amit evett, s a kezébe nyomtam, majd az orrommal az ajtó felé böktem. Értetlenül, s zavartan indult meg botladozva, én pedig utána mentem a tempójában. Az egész menza néma csendben figyelt amíg ki nem léptünk az ajtón, akkor pedig hangos hördülések és egyéb zajok csapták meg a fülem, de lassan elhalkult ahogy haladtunk a lánykolesz felé.

1. fejezet Xiu~

Újabb csodás reggel, amikor arra ébredhetek, hogy a két bátyám már megint ordibál. Kinyújtom a kezem a takaró alól, hogy megkeressem a telefonom és megnézzem rajta az időt. Reggel 6-kor hogy képesek veszekedni, és egyáltalán min? Ha most is azon veszekednek, hogy ki melyik gabonapelyhet akarja enni, de a másiknak nem marad én kiugrom az ablakon. Egy hangos sóhaj kíséretében visszateszem a telefont oda, ahonnan elvettem majd egy kecses mozdulattal a fejemre húzom a takaróm. Még van másfél órám, míg megszólal az ébresztőm, azt még szeretném pihenéssel tölteni. De sajnos nem tudom, mert a konyhából már jönnek is fel az emeletre és pont az ajtóm előtt állnak meg tovább szapulni egymást. Nagyszerű. Szinte kiugrok az ágyból és feltépem az ajtót, ahonnan befelé a két colos bámul rám megszeppenve.
- Nagyon örültem volna, hogyha hagytok még aludni. - ki nem állhatom, mikor felébresztenek, erre tessék, itt van ez a két tökkel a ütött, ráadásul ikrek is, tehát olyanok, mint két tojás. Senki nem tudja hol kezdődik Guk, és hol Nam. Már majdnem fújtatok, mikor mindketten sunyi vigyorra húzzák a szájukat.
- Mi van? - most rajtam a sor, hogy meglepődjek. Nem válaszol egyik sem, csak elindulnak felém, én pedig lassan elkezdek félni. Már se anyu, de pót-apu sincs itthon, szerintem ezt a pillanatot választották arra, hogy kinyírjanak.
- Héj, héj! - állok meg hirtelen. - Mi volt a veszekedés tárgya?! - erre összenéznek és elkezdenek nevetni. Már megint nem értek semmit. Nam szóra nyitja a száját, de csak a nevetés tör ki rajta, helyette Guk nyög ki pár szót.
- Azt hhi akartuk el...hihi..dönteni, hogy ... hogy ... - a nevetéstől nem futja többre neki, de testvére befejezi a mondatot.
- Hogy ki hih ébresszen fel hihhi téged. - Nam már tisztábban beszélt, és így fel is fogtam, mit is akarnak mondani.
- Nagyon örülhettek mindketten, mert egyszerre ébreszthettetek fel, de most tünés a szobámból! - már majdnem fújtatok mire a végére érek. Próbáltam lenyugodni, de egyáltalán nem sikerül. Az előttem álló két jómadár hirtelen még levegőt venni is elfelejt.
- Bang YongGuk! Bang YongNam! Kifelé! - mutatok az ajtó felé. Zavarodott tekintettel és mellkasuk elé emelt kezekkel mennek az ajtó felé.
- Remélem be is csukjátok magatok után. - miután hallom az ajtó csukódását arccal zuhanok vissza az ágyamba. Hihetetlen, hogy két ilyen embert sóztak a nyakamba. Ők az idősebbek, mégis nekem kell - vagyis próbálok - felnőttként viselkedni. De amikor kilépnek a házból mindketten felveszik az álarcot és mindketten eljátszák a nagyfiút. Volt már ebből pár érdekes történet. Miközben már elég mélyre tévedtem az emlékek tengerében azon kapom magam, hogy már félig alszom; ehelyett viszont kikaparom magam az ágyból és a saját bejáratú fürdőmbe vonszolom magam és azonnal a zuhany alá állok és a langyosnál egy kicsivel hidegebb vizet engedek magamra, hogy felébredjek. Miután végeztem a szekrényem elé vetődök és felveszek egy fekete rövidgatyát, hozzá egy fekete toppot és a kedvenc bakancsom. Ezeket készítettem elő, még tegnap, ugyanis mától kollégista vagyok és a többi cuccom egy közepes bőröndben várja, hogy elinduljak vele az egyetemre. Sajnálom, hogy nem lehet megoldani, hogy ne kelljen kolisnak lenni, de hát ez van. Kifésülöm derékig érő barna hajam és már száguldok is a földszintre reggelizni és meginni a megérdemelt kávém. Ami már nagy meglepetésemre elő van készítve a saját bögrémben a pult közepén, és pont úgy ahogy szeretem. Rengeteg tejjel és langyosan.  Miután a kávéval végeztem a mosogatóba teszem a bögrét és elveszek egy almát és egy banánt a gyümölcskosárból, mire Guk lemerészkedik az emeletről...., egy tök dögös szerelésben.
- Hmhm, hová készül őfelsége ennyire kirittyentve? - nézem miközben beleharapok az almába.
- És te mire készülsz azzal a marokra fogott banánnal? - néz rám jobb szemöldökét megemelve egy kicsit. Aminek az az eredménye, hogy félrenyelem azt a falat almát, amit készültem lenyelni. Hozzám lép és akkorákat üt a hátamra, hogy esküszöm jobban fáj, mintha inkább megfulladnék.
- H-hülye! Hagyd már abba, leszakad a hátam! - közben köhögök még párat, de örülök, hogy megmaradok.
- Bocsánat, hogy segíteni akarok. - annyira szarkasztikusan mondja, hogy az nem igaz, de közben teli szájjal mosolyog, így nem haragszom meg rá, hanem még én is elkezdek mosolyogni. - Egyébként arra gondoltam, bevihetlek az egyetemre, ha nagyon szépen megkérsz rá. - még kacsint is egyet, hogy tetézze a bunkó megnyilvánulását, erre persze egyből lekúszik az arcomról a mosoly.
- Hát ha így ajánlod fel, inkább nem is kell. A bunkózást meg hagyhatnád a külvilágnak, úgyis tudom hogy a lelked mélyén egy helyes kis rózsaszín plüssmacival is eljátszadozó 5 éves vagy. - mosolygok rá, mire megenyhül, de mutató- és középsőujja közé fogja orrom és jól megcibálja azt.
- 10 perc múlva indulunk. - azzal visszaindul az emeletre, meg sem várva válaszom.
Megeszem a félbehagyott almát és még elmegyek fogat mosni és egy kis sminket is felteszek, ne legyek madárijesztő már az első napon. És sikerül tíz percen belül elkészülnöm mindennel így el is tudunk indulni időben.

***

Már az autóban szólal meg Guk, körülbelül félúton.
- Ugye jól felkészültél arra, ami ebben az iskolában fog várni? - néz rám mosolyogva és érdeklődő tekintettel, de a hangjában mégis hallok valami csipkelődés félét.
- Tudom, hogy te is ide jártál, és még mindig visszajársz, de ezért még nem kell így hozzáállnod. És az nem baj, hogy oda járok már három éve?! - háborodok fel hirtelen.
- Akkor jó. - felém sem fordult, az utat figyelte közben, de telibe rácsapott a combomra, aminek bizony ottmaradt a nyoma.
- Hé! - elkezdtem dörzsölni a combom, ami persze nem segített a pirosság eltüntetésében.
Ezután egyikőnk sem mondott semmit, de neki ott volt az arcán a levakarhatatlan vigyor, én pedig csak néztem az elsuhanó tájat.

***

Mire észhez tértem már meg is érkeztünk az egyetemhez, ahol már több autó is várakozott és szinte minden autó mellett egy-egy család álldogált, vagy már az elsétáló gyermekeik után integető szülők álltak. De jó, én már legalább elköszöntem anyutól és aputól, na meg pót-aputól is. Elgondolkozva néztem az embereket mikor hirtelen YongGuk kipattant mellőlem és kinyitotta nekem az ajtót.
- Mi a fene? - mosolyogtam rá, szinte már nevettem.
- Azt hiszem ezt megérdemled. - ő nevetett én pedig alig bírtam összekaparni az állam a földről. Szerintem ebből még nekem lesz bajom. Kivettem a csomagtartóból a bőröndöm és elindultunk a kollégiumi épületek felé. A lány kollégim felé terelt testvérem, majd egyszer csak megállt.
- Én innen úgysem nagyon mehetek tovább. Kéz és lábtörést. Hugi. - elmosolyodott és megborzolta a hajam. Megilletődve pilláztam utána, mikor már hátat fordítva nekem indult el vissza arra, amerről jöttünk. Nagylevegőt véve elindultam a bejárat felé és sajnos még ekkor nem tudtam mi vár rám bent.
Konkrétan egy óriási káosz volt az egész épület, na nem mintha csodálkozhatnék rajta, hiszen rengeteg hisztis picsával leszek összezárva. Még jó, hogy azért egyágyas szobák vannak. A portának kinéző helyiség mellett ért véget négy sor, de hová kell nekem beállnom? Hál'Istennek ki volt téve egy kis tábla minden sor elején, így hamar oda találtam a 12.D sorához.

***

Több mint egy órát várakoztam, mire odaértem a pulthoz, ami mögött az osztályfőnököm állt tettetett mosollyal.
- Jónapot tanárnő! - fülig érő mosollyal hajoltam meg egy kicsit előtte. Meglepődött hirtelen jött jókedvemen, de nem hogy ő, még én is. Ezen jót nevettem magamban. Közben a tanárnő össze tudja szedni magát.
- Óó, Meng Xiu. Jónapot! - még most szedte össze magát és minden bizonnyal a szobám kulcsát is.
- Azért reménykedtem benne, hogy elköltözik és másik iskolába megy. - mondta ezt egy görcsös mosollyal az arcán miközben átadta a kulcsokat.
- Köszönöm tanárnő, magának is jó évkezdést. - elvettem tőle a szobám kulcsait. A többi dologra nem kell várni, minden ki van készítve szobánként; az egyenruha, órarend és egyéb finomságok, amik kellhetnek. A lépcső előtt tanakodva álltam meg. Minden év augusztus 31.-én, mióta ide járok, itt állok, ezek előtt a lépcsők előtt és még mindig nem szereztem be magamnak egy hordárt, aki felvinné a szobámhoz a bőröndöm. Megráztam magam és megemeltem a kb. 7 kilós bőröndöt és elindultam vele a harmadikra.

***

A kulcsaimmal babráltam az ajtó előtt. Minden évet így kezdek, pedig már negyedik éve kapom ezt a szobát, a kulcsokkal sosem voltam megbékélve. Végre elfordult a kulcs a zárban én pedig majdnem szószerint beesek az ajtón. A bőröndöt behúzom az ágy lábához, én pedig rávetődök az ágyra és a telefonom után nyúlok a jobb hátsó zsebemhez és irok egy sms-t Nara-nak, hogy végre elfoglaltam a szobám. Hiába itt van a mellettem lévő szobában, most nincs lelkierőm felkelni. Kikapom a fejem alól a párnát és az arcomba nyomom és felordítok. Nem akarok itt lenni...